A hajóba beépített LiFePO4 akkumulátorok teljes kapacitása, 12V 1120 Ah, azaz 14,33 kWh. Két külön vezeték beszerelése volt ehhez szükséges, az invertertől a klíma biztosítákjáig, valamint szintén az invertertől a klímák hűtőszivattyújáig. Az inverternél beépítésre került egy 32A-s okoskapcsoló, valamint mindkét eszközhöz (klíma, szivattyú) beépítettünk egy-egy relét, ami az inverterről felkapcsolt áram esetén, a klímát meg a szivattyút átkapcsolja a parti/generűtot áramáról az inverter áramára. Amikor az átkapcsolás megtörténik, a klíma rendszer ugyanúgy működik mint előzőleg, csak az inverter áramáról.

Ilyenkor az áramfogyasztás a LiFePO4 akkumulátorból, amit a klimatizálás igényel, 5-80A körül alakul, a klíma működési fázisaitól függően, ezzel a két kabin hűtésére alkalmas, CruisAir klímával.

A tesztelésre kiválasztott napon elég meleg volt, este 10 órakor, mindkét kabinban 31°C felett volt a hőmérséklet. A hajón nem tartózkodott senki, és egész nap be volt minden ajtó illetve ablak csukva. Este 10 órakor a külső hőmérséklet 25°C volt, sokat javított volna a helyzeten, ha előbb átszellőztettük volna a hajót.

A klimatizálást egy automatizmus indítja, ahol be tudjuk állítani a klíma fel illetve lekapcsolásának idejét.

A teszt eredményét nagyon jónak ítéltük meg. Extrém magas kabinhőmérsékletről indulva, a 8 óra 35%-ot esett a munkaakkumulátorok töltöttsége.

 

Reggel aztán elkezdtük visszatölteni az akkumulátorokat, a Victron Multiplus II és a kiegészítő töltővel, 200A-al.

A töltők 6:53-7:38-ig BULK módban töltötték az akkumulátorokat, majd 7:38-tól 8:38-ig ABSORPTION módban, és 8:38-kor kapcsolt át a töltő, FLOAT módba, ami részünkre a töltés végét jelentette, ami pontosan 1 óra 45 perc volt. A gyakorlatban ezt annyit jelent, hogy egy egész éjszakás klímázást megúsztunk 1 óra 45 perc generátor járatással.

Bulk mód: teljes, előre maximalizált árammal tölti az akkumulátort

Absorption mód: továbba is teljes kapacitással igyekszik tölteni az akkumulátort, de nem engedi a töltő feszültséget az előre beállított abszorpciós szint fölé menni.

Float mód: a töltő az akkumulátor feszültségét a beállított feszültségen tartja, a lehető legkevesebb amper mellett, szinten tartva az akkumulátort.